Műhelyeink

- Az Asztalos műhelyben népi hangszer és játékkészítésre specializálódott „csapat” dolgozik, illetve helyet kap a szövés technikájában kiteljesedni tudó munkatársunk is. A műhely termékeit hulladék faanyagból készítik, a kezelést, és színezést természetes festékkel végzik, így kisgyermekeknek is adható.












































- A bútorfelújító műhelyben egy speciális, helyben kidolgozott technikával papírhulladékból készített papírpépet visznek fel a használhatatlanná vált bútorokra, ez adja a tartást a bútornak a továbbiakban, illetve formálhatóságának köszönhetően egyfajta egyedi művészi kivitelt érnek el a felújítás során. Ennél a tevékenységnél már kimondottan munkafázisokra bomlik a művelet, és a munka elkészültével a műhely dolgozója megéli a saját, és társai munkájának fontosságát, és szükségességét, és a felújított bútorban közös munka eredménye mutatkozik meg számukra. Az elkészült tárgyak magas eszmei és művészeti értékük miatt zömmel kiállítások szereplői, de többször előfordult, hogy megvásárolták a tárgyakat a kiállításokon, és továbbra is nálunk hagyták újabb kiállításokon szerepeltetni azokat.














































- A Kerámia műhelyben különféle tradicionális technikákkal ajándéktárgyak, dísztárgyak készülnek, primitív fazekasság, és a felrakás technikájával, illetve az egyes munkafázisok, az anyaggal való találkozás, a terápiás fejlesztés eszközei olyan sérült emberek esetében, akik még nem képesek a tárgykészítés teljes folyamatának kivitelezésére.

- Kézműves műhelyeinkben alkalomszerűen nemez technikával is dolgoznak, kampányszerű termékkészítések, illetve nyitott programok esetén kézműves foglalkozások során használják ezt a technikát.
-A sérült emberek társadalmi integrációjának segítése iránti törekvés hívta életre az ún. „karbantartó, ház körüli szolgáltató” műhelyt is.  Ebből a műhelyből alakult ki 2010. év folyamán az a „mini Majorság”, amelyben jelenleg a speciális, akadálymentes munkavégzés lehetőségét biztosító magasított ágyásokban az intézmény saját konyhájára termelnek ellátottjaink zöldségféléket, fűszernövényeket. A Majorság része egy állatgondozó műhelyrész melyben bárányok, és tojótyúkok ellátását tanulják a fogyatékkal élő munkatársaink.































A Majorság fejlesztésének következő lépéseként 2011-ben kialakítottunk egy lovas pályát a szomszédos telken, melyen alkalomszerűen lovagoltatást szervezünk, egyenlőre támogatóink segítségével, később lovas terápiás program beindítását tervezzük. A részt vevők a faluban is vállalnak különféle ház körüli munkákat, mint avar seprés, fűnyírás, hó eltakarítás, illetve újabban állatok gondozása, kutya sétáltatás, ló csutakolás.
- Emellett fontosnak tartjuk a saját otthon körül végzett ház körüli, háztartási munkák megbecsülését, hiszen egy együtt élő közösség esetében rendkívül fontos, hogy a családmodell értékrendje mind teljesebben megvalósuljon. A pénzkereső családtag és az otthon melegét, tisztaságát megteremtő családtagok, esetünkben a lakóközösség tagjai egyforma fontosságú munkát végeznek.

70
71
72
73
74
76
79
80
81
82
83
75
48
47
46
45
40
39
41
49
50
42
43
44
86
85
59
55
56
57
69
58
60